Beavatás az Angyalok Bolygóján

Beavatás az Angyalok Bolygóján
 
 
Meggyújtottam egy mécsest, kivettem egy füstölőt a dobozból, és a láng fölé tartva engedtem, hogy a kis illatos pálcika lángra kapjon.
 
„Namo Buddhaya, Namo Dharmaya, Namo Szanghaya, Namo Gurubey” - mormoltam automatikusan ahogy homlokomhoz, ajkaimhoz, majd szívemhez érintettem a füstölőt, imára emelt két kezem között. Végül belehelyeztem a kis pálcikát a tartóba, és leültem meditációs párnámra.
 
Általában ilyenkor hagyom, hogy jöjjön a „feladat” vagy az „utasítás” fentről, hogy mi is lesz a mai meditációm célja.
 
Most azonban szinte azonnal jelentkezett őrangyalom, és értésemre adta, hogy „mennünk kell”.
 
A csend és a béke nyugalma azonnal szétáradt bennem, és hagytam, hogy őrangyalom mutassa az utat.
 
Elém tárult a világűr képe, ahogy lassan haladunk előre. Fokozatosan bontakozott ki előttem a már jól ismert bolygó képe. „Igen” - gondoltam - „az Angyalok Bolygójára megyünk”.
 
Sokszor jártam már itt, első utunk óta, és szerettem újra felfedezni az ismerős tájakat, látni újra a mindig mosolygó angyalarcokat.
 
A fehér márványkörön landoltunk, ahogy ez már lenni szokott. Ám ahogy elém tárult a fehér márvány út, mely a Megtisztulás Tavához vezet ámulva néztem, hogy az angyalok ragyogó díszes ruhákba öltözve izgatottan várták érkezésem. Úgy tűnt, valami nagy ünnepségre készülnek.
 
Izgatottságuk átragadt rám is, mert éreztem, hogy ennek az ünnepségnek valamilyen módon köze van hozzám.
 
Őrangyalom ekkor jelentőségteljesen a szemembe nézett és így szólt:
 
- Eljött az a nap, amikor fel kell ismerned valódi lényedet, eredeti származásodat. Ideje, hogy felvállald a feladatot, amit a Földön rád bíztunk.
 
Ezzel a tóhoz vezető márványútra mutatott és egy fehér leplet terített gyengéden a hátamra. A lepel azonnal fehér ruhaként simult a testemre, mintha rám öntötték volna.
 
Akkor kezdtem el érezni, hogy ez egy kitüntetett nap, egy fontos rituálénak vagyok a részese, sőt a főszereplője. Lassan lépdeltem előre az úton, és az angyalok két oldalt sorfalat álltak és biztató szavakkal kísérték lépteimet.
 
- Igen, menj csak!
- Végre eljött a Te napod!
- Meg tudod csinálni!
- Bízz magadban!
 
Eközben arany csillámport szórtak két oldalról rám, melynek egy része fehér ruhámra tapadt.
 
Ekkor felnéztem, és döbbenten láttam, hogy a Megtisztulás Tava felett egy hatalmas arany színű angyal lebegett. Óriási volt, legalább 4-szer nagyobb fizikai testemnél. Elámultam elképesztő szépségén és ragyogásán, de ugyanakkor szívembe valami megmagyarázhatatlan félelem költözött. Belső gyermekem a lelkemben szűkölve sírni kezdett:
 
- Nem, én erre képtelen vagyok, és kicsi vagyok! Nem vagyok méltó rá, ez lehetetlen, én ezt nem tehetem.... félek!
 
Közben láttam, hogy az angyalok mind hallják belső gyermekem tiltakozását, és még jobban biztatni kezdtek:
 
- De igen, képes vagy rá! Vállald fel magad! Légy azzá, aki mindig is voltál!
 
Lassan odaértem a tóhoz, ott álltam a hatalmas Arany Angyal előtt, aki végtelen szeretettel nézett rám. Tudtam mit kell tennem. Besétáltam a vízbe, éreztem a semmihez sem fogható tisztaságú csodás vízcseppeket, ahogy megtisztítják testem, lelkem, egész lényem.
 
A következő pillanatban valahogy az Arany Angyal belsejébe kerültem, de oly módon, hogy kiláttam belőle, mégis éreztem testem körül az Őt. Ekkor értettem meg, ez az Arany Angyal a Igazi formám, az Igazi Énem.
 
Belső gyermekem ismét pityeregni kezdett: - De én nem tudom ezt megcsinálni!
 
Az angyalok biztatása továbbra is erősen visszhangzott, nem is kívül, inkább belül, a lelkemben.
 
- Emeld fel a szárnyaidat! - kérték!
 
Akkor láttam, hogy a hátam mögött, mintha még két karom lenne, és erőt éreztem bennük. Megpróbáltam megmozdítani, de a szárnyak hatalmasak voltak, és nagyon nehezek. Közben az angyalok folyamatos biztató szavai, már-már rituális kántálássá finomodtak és énekként zengték be egész lényemet.
A dal hatására, elkezdtem kihúzni magam ebben az új testben, és meglepődve tapasztaltam, ahogy lassan belenövök új ruhámba. Ekkor elkezdtem érezni a saját erőmet, amit még soha nem éreztem ezelőtt, és megváltozott a nézőpont is. Most már Én voltam az Arany Angyal, aki a tó fölött lebegett, és innen fentről néztem le az angyalok seregére, akik az út mentén, melyen idejöttem ünnepelték újjászületésemet.
 
- Emeld fel a szárnyaidat! - kántálták újra, és akkor ismét éreztem az erőt, ahogy végigfut a szárnyakon, és lassan képes voltam felemelni őket. Először csak picit mozdultak, majd összeszedve minden erőmet, hirtelen a levegőbe tudtam emelni őket.
 
És az Arany Angyal, végre kitárta szárnyait, és a szárnyak aranyfénye ezernyi csillámporként hullt az ünneplő angyalseregre. Belső Gyermekem kacagott odabent, mert végre megértette, hogy nincs mitől félni, ez „csak ÉN VAGYOK”.
 
Könnypatakok áztatták arcomat, ahogy visszatértem csendtől övezett, félhomályos kicsiny szobámba. Hatalmas erőt éreztem egész testemben, és ahogy felálltam az ülőpárnáról úgy éreztem, hogy minden mozdulatomat egy különös aranyfény kíséri...
 
Nagy Jucus